okt 3 2022

Az embernek különleges érzése fűződik a fekete színhez és a magyar nyelv megannyi kifejezéssel utal rá: „fekete, mint az ördög”, „fekete, mint az éjfél”, „sötétben minden fehér feketét mutat” stb. Az emberi lélek a fekete színt összekapcsolja az őskáosszal és a halállal, így az irtózás a feketétől jelképezi a lelkünk mélyén lapuló félelmet az elmúlástól. Több tanulmány bizonyítja, hogy ugyanezen okból a Gazdijelöltek kisebb eséllyel választanak fekete kutyát, világosabb színű társuknál. Így a fekete kutyáknak általában véve születési színűk miatt nehezebb sorsuk lehet. Ezt a jelenséget nevezik „fekete kutya szindrómának”, aminek lekűzdésére kívánja felhívni a figyelmet október 1-je.

Mi a Countrybellnél szintén erre buzdítjuk Önöket, hiszen a labrador eredeti színe: fekete és a 20. század elejéig nem is létezett más színben. Ha mindez nem lenne elég, azt is megmondjuk, milyen előnye származhat a gazdinak hűvös időben abból, ha labradorja színe fekete:

  • sötét téli estén nagyon jó hozzábújni, ha fázunk
  • a fekete kabáton nem látszik a szőre
  • kevésbé látszik rajta a kosz
  • a hóban könnyebb megtalálni
  • szalonképes minden alkalomra
  • mellette karcsúbbnak túnhetünk
  • és nem utolsó sorban, egy espresso labrador is ugyanolyan hűséges és odaadó társ, mint capuccino vagy latte társai, hiszen nem a külső számít!

A Gina és Jumbo alomból választhatnak is fekete kan kiskutyát, hogy legyen kivel összebújni a közeledő húvös estéken!

Várjuk jelentkezésüket!

 

TAGS: