
Wonkát és Mayát már ismerhetik korábbi Gazdis hírekből, de ezúttal, ők is a születésnapjuk kapcsán jelentkeztek. Mindketten azok közé tartoznak, akik sokat, napi szinten kirándulnak a Gazdival, ha tehetik a vízbe is bemennek a időjárási körülményektől függetlenül és igen gyakran találkoznak más kutyákkal, főleg retrieverekkel.
„Wonka” – Countrybelle Joyful Harmony – Ashley és Bruce lánya – nevéhez hűen igen kiegyensúlyozott és boldog egy éves labi szuka. Életkorának megfelelően elkezdett kamaszodni, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, néha kicsit makacs, de könnyen kezelhető. Nagyon jól kiegészíti családja életét és sok boldogságot hoz az életükbe!
„Maya” – Countrybelle Young At Heart – Molly és Winston lánya szerintünk a két év alatt legtöbb labradorral találkozó, a két év alatt legtöbb túra km-t magáénak tudható, valamint a két év alatt legtöbb tanfolyamon résztvevő labrador szuka, akit tenyésztettünk és akit ismerünk. Mindig jó érzéssel tölt el bennünket, amikor kis videóin látjuk, hogy mennyi mindent tud és milyen intelligensen hajtja végre a feladatokat, de még büszkébbek vagyunk, amint látjuk hogy már tanítja is ezeket a feladatokat más labradoroknak.
Aki szívesen venne részt különböző retrieveres tanfolyamokon Mayával, és közben találkozna sok-sok más Countrybelle labradorral, szívesen ajánljuk figyelmükbe Maya és Gazdája, Lázár Linda, tanfolyamait.
Boldog szülinapot kívánunk a lányoknak! Várjuk a további híradást!