jún 26 2021

Az interneten sokat vitatott téma a tenyésztők és szaporítók közötti különbség és vélemény üti fel fejét a témát illetően nap, mint nap. Nos, mi nem kívánunk beszállni a vitába, de azt fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy a véleményünk szerint a tenyésztés alapja a szelekció.
Nem minden kiskutyából lehet később fedezőkan vagy tenyészszuka, hiszen a törzskönyves labradorok tenyésztésbe vételének szigorú feltételei és szabályai vannak.

Először is, a tenyésztőnek rendelkeznie kell Kennelnévvel. A kennelnek valamelyik tenyésztő szervezet tagjává kell válnia. Magyarországon, minden fajta tenyésztője, így a labradoré is, két tenyésztői egyesületbe tömörülhet (Magyar Retriever és Vízikutya Egyesület és Magyar Labrador Retriever Egyesület), és az adott tenyésztő eldöntheti melyik egyesülethez kíván tartozni. Az egyesületek felügyelik a tenyésztők munkáját, ellenőrzik az almokat, a tartási körülményeket stb. De ami még fontosabb, hogy évente többször kötelesek szervezni úgy nevezett tenyészszemlét, képességvizsgát és munkavizsgát labradorjaink számára.

A tenyészszemlén küllembírók döntenek arról, hogy az adott labrador, amit tenyésztésbe kívánunk venni, rendelkezik-e a labrador küllemi standardjának megfelelő testi adottságokkal és ennek megfelelően kaphat „tenyészthető” minősítést, vagy nagyon-nagyon szép labrador esetén „tenyésztésre javasolt” minősítést. Azokat az egyedeket pedig, amelyek nem hordozzák a standard szerinti jellemzőket, kizárják a tenyésztésből.

A tenyészszemlével egy napon kell a labiknak tanúbizonyságot tenni apportírozó tulajdonságaikról, vízimunkájukról és vadkereső képességeikről munkabírók jelenlétében, irányított feladatok végrehajtása közben. Ezt nevezik képességvizsgának. Ezeket a vizsgákat erdős, rétes, tavas területeken szervezik, természetes körülmények között.

Vadászképességük tanúsításaként viszont sokkal komolyabb feladatokat kell végrehajtaniuk munkavizsga keretében. Egy munkavizsgára igen komolyan és sok gyakorlással lehet felkészülni. Majd a munkavizsgával rendelkező labradorok kiállításon indulhatnak munkaosztályban, és kiskutyáik jogosultak lesznek prémium törzskönyvre (amennyiben mellette az egészségügyi szűrési feltételeket is teljesítik).

A tenyésztésbevételnek a fentieken túl életkori és egészségügyi feltételei is vannak.

Kanoknál a tenyésztésbe állítás alsó korhatára 12 hónapos kor, felső korhatár nincs.
Szukáknál a tenyésztésbe állítás (fedezés) alsó korhatára 18 hónapos kor, utolsó fedeztetés a betöltött 8
éves kor után nem engedélyezett.

Egészégügyi szűrések tekintetében a labrador csípőizület, könyökizületi diszplázia szűrésre, EIC-szűrésre és genetikai szemszűrésre, vagyis PRA-PRPCD szűrésre kötelezett fajta.

Az alomból mindig fontos küllemi és habitusbéli szempontok alapján választjuk ki a reményteljes kiskutyát. Azt azonban, hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, csak később tudjuk meg, 1.5 éves kora körül, mire a gyermekév után túlesik az összes szűrésen, és részt vesz a fajtagondozó szervezet fent említett vizsgáin.

Mivel kennelünk az idén ünnepli alapításának 10. évfordulóját, mára már labradorjaink 3. generációját készítjük fel képességvizsgára és tenyészszemlére. Alma (Countrybelle You To Me Are Everything) és Mango (Countrybelle You Take My Breath Away), Molly és Winston lányai, már megszerezték a szükséges egészségügyi eredményeket, és aktívan készülnek a vizsgákra. A felkészülésben segítségükre van alomtársuk, Maya (Countrybelle Young At Heart), aki bár azonos szülőktől származik, és ugyanolyan jó egészségügyi eredményekkel rendelkezik, mint testvérei, mégsem tenyészegyed. Mivel abban a szerencsés helyzetben van, hogy labradortréner a gazdája, Maya, „más labradorok segítésével teljesít szolgálatot”.

Maya, Alma, Mango  (Zara unokái)

Alma vízimunka

 

Mango vadkeresés

 

Cikkünk folytatása következik…