máj 10 2020

Tisztelt Érdeklődők, Telefonálók, Levélírók!

KÉRJÜK, FIGYELMESEN OLVASSÁK EL!

Először is szeretnénk megköszönni kitüntető figyelmüket, ami Önöktől Kennelünkre irányul! Köszönjük a sok űrlapos, telefonos, e-mailes megkeresést, kiemelten a rengeteg előjegyzést, feliratkozást. A rengeteg megkeresés az elmúlt időszakban jelentős kihívások elé állított bennünket, mivel sok esetben úgy tapasztaltuk, hogy nem beszélünk egy nyelvet Érdeklődőkkel, más esetben pedig teljesen mindegy, hogy milyen tájékoztatást nyújtunk, a Jelentkezők kizárólag saját akaratukat szeretnék érvényesíteni és a válaszainkat figyelmen  kívül hagyják történjen az telefonon vagy írásban. A másik problémahalmazt az okozza, hogy tapasztalataink szerint, mivel a feliratkozás eddig nem járt semmilyen kötelezettséggel, a Gazdik több kennelben is feliratkoznak és sakkoznak. Vagyis, ahol előbb rájuk kerül a sor, ott vesznek kiskutyát, majd elfelejtenek szólni, hogy az érdeklődésük már tárgytalan, bizonytalan helyzetben hagyva ezzel a többi kennelt, ahol feliratkoztak és a többi családot, aki a listán mögöttük áll. Ennek a helyzetnek következtében alakulhatott ki például egyik alomnál az a helyzet, hogy igen sok nevet tartalmazó  előjegyzési lista ellenére, mire megszülettek a kiskutyák már senkinek nem volt aktuális; másik esetben pedig, hogy bár jelentős volt a túljelentkezés, de az, hogy VALÓJÁBAN ki hányadik a listán azt nem lehetett tudni, hiszen a kiskutyák megszületésekor derült ki, hogy hányan esnek ki a listáról. Úgy gondoljuk, hogy ez a fajta Feliratkozói magatartás nem szimpatikus és nem fair azokkal szemben, akik nem csak egy „labrador kiskutyát”, hanem „Countrybelle Labrador kiskutyát” szeretnének. 

A Countrybelle Kennel abban a kiváltságos helyzetben van, hogy fél/egy éves várólistával rendelkezik. Magyar viszonylatban, ahol „megszoktuk, hogy minden azonnal kell és azonnal lehet is”, ezt bizonyára nehéz lehet elfogadni, de külföldön ÉRTIK, hogy ha várólista van, akkor az azt jelenti, hogy az egy jó HELY! Ugyanúgy, mint Olaszországban, vagy New Yorkban, ha egy étterem előtt sor van, akkor tudjuk, hogy ott biztosan a legjobb ételt szolgálják fel!

Büszkén mondhatjuk, hogy nem azért van várólistánk, mert ritkán születnek kiskutyák, hanem azért mert annyira nagy a túljelentkezés, hogy annyi kiskutya nem tud születni, ahányan feliratkoznak. Nagy örömünkre, aki Countrybelle labradort akar, az türelmesen vár, és elfogadja kennelünk kiszolgálási szabályait. Nekik ezt itt, külön, HÁLÁSAN köszönjük!

A fentiek nyomán és annak érdekében, hogy segítsük Önöket abban, hogy minél rövidebb idő alatt, minél több információhoz juthassanak, valamint, hogy egyszerűsítsük a saját életünket is, KÉRJÜK, hogy CSAK ABBAN AZ ESETBEN ÍRJANAK NEKÜNK, VAGY HÍVJANAK FEL BENNÜNKET, ha az alábbiakban felsoroltakat EL TUDJÁK FOGADNI! Egyéb esetekben, KALANDOROK KÍMÉLJENEK! 

  • Kapcsolatba lépésük előtt szíveskedjenek részletesen elolvasni a honlapunkon található információkat, nézzék meg a főoldalon és a Kutyáink aloldalon található videot, amelyekben hosszasan beszélünk a felmerülő kérdésekről
  • Olvassák el a Gyakori Kérdések menüpontban található kérdéseket és a rájuk vonatkozó válaszokat, hiszen ezeket a rendszeresen előforduló kérdések alapján alakítottuk össze
  • Ha olyan kérdésük van, amire a honlapunkon nem találtak választ, keressenek minket bátran! Szívesen segítünk!
  • Azokra a levelekre, amelyek ezt az egy mondatot tartalmazzák: „Mennyibe kerül a kiskutya?” és sok esetben még aláírást sem tartalmaz, nem válaszolunk! Úgy gondoljuk, hogy aki Countrybelle kiskutyát szeretne, az ennél többre kíváncsi!
  • Ugyanez vonatkozik a telefonhívásokra is! Ha Ön azzal kezdi a telefonhívást, hogy „Azt szeretném kérdeni, hogy mennyibe kerül a kiskutya?”, akkor mi biztosan tudjuk, hogy Ön nem Countrybelle kiskutyát keres és nem mi vagyunk az első kennel, akit aznap felhívott.
    Félreértés ne essék! Nincs azzal semmi baj, hogy több kennelben is érdeklődnek, és azzal sem, ha más kennel szimpatikus! Mi csak azt szeretnénk, ha nem a kiskutya ára miatt telefonálnának, hanem azért, mert Countrybelle Labradort szeretnének.
  • Tenyésztési munkánkat a tenyésztési szabályok betartásával, valamint több elv mentén végezzük, amitől soha nem térünk el. Így kennelünkben minden megszületett kiskutya törzskönyves. Nincs rá lehetőség, hogy törzskönyv nélkül kerüljenek örökbeadásra. Kérjük ne is kérdezzék meg, hogy „Törzskönyv nélkül lehet-e olcsóbb”!   
  • Ehhez kapcsolódik egy fontos kennel szabály: A Countrybelle Kennel csak családi kedvencnek ad el labrador kutyát, éppen ezért a továbbtenyésztésükhöz nem járulunk hozzá. Ez a törzskönyvre is rá van vezetve egy felirattal. (Erről többet a Gyakori kérdések Menüpontban tudhatnak meg!) Amennyiben azt az elvet vallják, hogy egyszer azért kell, hogy a labradorjuknak kiskutyája legyen, akkor kérjük forduljanak másik tenyészőhöz.
  • A kiszolgálás a feliratkozás sorrendjében történik és ettől SOHA nem térünk el! Azt a dátumot vesszük figyelembe, amikor ÍRÁSBAN megerősítették, hogy elfogadják a feliratkozás szabályait és egyben kérik, hogy vegyük fel Önöket az előjegyzési listára. Kérjük, tartózkodjanak az olyan telefonhívásoktól, amelyben megpróbálnak a türelmesen várakozó családok elé kerülni bármilyen módon! Ez nem etikus! Teljesen mindegy, hogy Önöknek azért sürgős mert esetleg elhunyt az idős labradorjuk, vagy mert a gyerekek türelmetlenek, hiszen a feliratkozó családok között mások is vannak ugyanolyan helyzetben! Éppen ezért, csak a feliratkozás dátuma számít! És kérjük ne hivatkozzanak „protekcióra”! Ilyen nálunk ilyen sincs! A feliratkozás sorrendjét vesszük figyelembe, és ettől nem térünk el! Köszönjük, hogy tiszteletben tartják és gondolnak másokra is!
  • Születésnapra, névnapra, ballagásra kiskutyát!? Mivel élőlényekről van szó, és a kiskutya születése az anyakutya tüzelésétől függ, időpontra nem tudunk kiskutyát biztostani! Főleg nem tudunk azoknak az elvárásoknak megfelelni, hogy az adott napon legyen 9 hetes a kiskutya. Ugye Önök is belátják, hogy ez képtelenség!
  • Kedves Anyukák szokták kérdezni, hogy mit mondjanak a Gyerekeknek. Először is, a legnagyobb tisztelettel kérjük, hogy ne ígérjenek nekik olyat, amit sem Önök, sem mi nem tudunk befolyásolni (mert a természet teszi) és így lehet, hogy nem tudják megtartani!
  • Terápiás kutya iránt is igen gyakran érdeklődnek nálunk. Bár a Countrybelle Labradorjai alkalmasak lennének terápiás célra, hiszen vakvezető is vált jó párból, azonban ilyen célra, legnagyobb sajnálatunkra nem tudunk kiskutyát biztosítani. Ennek az az oka, hogy a terápiás kutya kisválasztásának igen szigorú folyamata van, amely folyamat nem illeszhető bele a fent leírt rendszerbe, miszerint a feliratkozás dátuma számít és aszerint is lehet választani az adott alomból. Amennyiben terápiás kutyát keresnek, kérjük forduljanak a Magyar Retriever és Vizikutya Egyesület elnökéhez, Beke Judithoz (http://retrieveregyesulet.hu/ ; retrieverhungary2016@gmail.com). Neki nagy rálátása van a hazai tenyésztőkre és biztosan a megfelelő helyre fogja irányítani Önöket. Megértésüket köszönjük!
  • A Countrybelle Labradorok és a Kennel élete megtekinthető. Kennelünk minden hónapban egy kijelölt hétvégi napon látogatható előre egyeztetett időpontban. Az adott napon több család érkezik hozzánk, egymás után, az előre megbeszélt időpontban. A kennellátogatási lehetőségre is fel kell iratkozni, majd a részletekkel kapcsolatban felvesszük Önökkel a kapcsolatot. A látogatáskor megismerhetik kutyáinkat és feltehetik összes kérdésüket! Előre nem egyeztetett időpontban és nem kennellátogatási napon nincs lehetőség eljönni hozzánk! Megértésüket köszönjük!

A fentiek figyelembevételével, sokkal több figyelmet tudunk szentelni a leendő Countrybelle Labrador Gazdiknak! Nekik köszönjük, hogy minket választottak!