aug 9 2026

Egy labrador kennel növendékeinek életében az egyik legfontosabb állomás, a tenyészszemle és a képességvizsga, amely vizsgák letétele jelenti a törzskönyves labradorok életében, hogy tenyésztésbe vehetők. Így a tenyészszemlét és a képességvizsgát együttesen tenyészengedélynek is nevezzük.   

A vizsga 3 részből áll:
– Küllemi bírálattal kezdődi, ahol felvezetés után kiállítási bíró mondd róluk szakvéleményt, leíró bírálat formájában.  A leíró bírálatból kiderül, hogy az adott labrador tesfelépítése mennyire felel meg a fajta standardban előírtaknak. (fej, szem, hátvonal, mellkas, faroktűzés, hátsó szögelés, szőrzet, méret stb)

– Ezt követi a képességvizsga, ahol az apportírozó képességet, az orrhasználatot, lövésállóságot és az úszás képességét vizsgálják. A mezei munka során a labradoroknak először eldobott dummy-t kell visszahozniuk a felvezetőikhez, majd a réten előre elrejtett vadat kell megtalálniuk kizárólag az orrukra hagyatkozva és a felvezetőjükhöz vinni, a kezükbe adni azt. A mezei munkát nehezíti, hogy közben lövés dördül, ami természetesen a munka közbeni lövésállóságot és az idegrendszert teszteli.

– Ezután pedig, tóba ugorva kell bizonyítaniuk, hogy a vízbe dobott tárgyakat képesek kihozni, hiszen ez egy őseiktől (St. John’s Water Dogs – halászok munkáját segítették) örökölt alap tulajdonság.

A júniusban Tiszakeszin megrendezett vizsgán, a jövő generációjának jelölteivel vettünk részt:
𝑭𝒓𝒆𝒅𝒅𝒊𝒆, 𝑹𝒊𝒑, 𝑳𝒖𝒄𝒚, 𝑳𝒐𝒓𝒆𝒕𝒕𝒂, 𝑴𝒊𝒎𝒊, 𝑷𝒆𝒈𝒈𝒚, 𝑬𝒕𝒉𝒆𝒓𝒆𝒖𝒎.

Egy-egy ilyen vizsgára általában 3-4 hónapig készülünk fel, változatos helyszínek megválasztásával.

 

Az idén a vízi munka kicsit átrajzolta a bundák színét is, hiszen a tó igencsak iszapos volt! De mi nem bántunk, hiszen a mondás úgy tartja:
“Koszos kutya, boldog kutya!“. És ha mindez munkafeladat érdekében történik, az kimondottan dicséretes.

 

A Countrybelle labradorok egytől egyig nagyon jól dolgoztak, ezért rengeteg dicséretet kaptunk, szóban és írásban egyaránt. Így végül nemcsak koszosan, hanem elégedetten tértünk haza.

Nagyon jól éreztük magunkat! És azúton is szeretnénk megköszönni a szervezést a Magyar Retriever és Vízikutya Egyesületnek, valamint a lilkiismeretes felkészítést Mászáros Nikolettnek, Fekete Zsanettnak és Magosi Lillának.

Októberben folytatása következik, hiszen akkorra további 4 növendékünk válik kora alapján vizsgára alkalmasnak. Már ők is lelekesen készülnek réten és vizen egyaránt!

Akkor Soponyán bizonyíthatnak.

Countrybelle