Minden év végén részt veszünk az MRVE retrieverekre specializálódott Klub kiállításán, amit nemcsak a jó hangulat miatt szeretünk, hanem azért is, mert ilyenkor szakmailag is jobban lehet látni az országon belüli és a környező országokból érkező tenyésztők munkájának irányát és összehasonlíthatjuk velük a sajátunkat. Bár azt mindig is tudtuk, hogy mi egy kicsit mások vagyunk, mint a többi felsorakozó, mert mi a zömökebb, nagyobb fejű, alacsonyabb és vastagabb csontú, kimondottan amerikai típusú labradorok mellett tettük le a voksunkat már 13 évvel ezelőtt, annak ellenére, hogy a kiállításon inkább az angol típus a kívánatosabb. Így mi mindig azzal a tudattal indulunk neki, hogy még ha az úgynevezett „kennelvakságot” félre is tesszük, akkor is érhetnek minket meglepetések. 🙂
Nagyon sajnáltuk, hogy tenyésztésre javasolt Roxanne-ünket otthon kellett hagynunk, mivel a kiállítás napja előtt egy nappal tüzelni kezdett, pedig egy ilyen kimondottan retrievereknek szóló megmérettetésen, egy tenyésztésre javasolt minősítéssel rendelkező szukának nagyon ott lett volna a helye.
Annak viszont nagyon örülünk, hogy sárga növendékeink közül kettőt sikerült megismertetnünk a kiállítások világával.
Kennelünkben ők a jövö generációjának reménységei, ugyanis a 2025-ös év második felében jelenlegi sárga labrador szukáink (Emma, Mangó) mind „nyugdíjba vonulnak”. Természetesen nem csak ezért, hanem abból az okból kifolyólag is, hogy növendékeink családfáján sok labrador híresség szerepel, mi úgy tekintünk rájuk, mint megismételhetetlen labrador kölykökre, és ezt igyekeztünk a nevükkel is kifejezni. Így örömmel mutatjuk be Önöknek is a fényképek segítségével Ethereum-ot és Bitcoin-t. 🙂
Ígérjük, a jövő évben sokat hallanak és olvashatnak róluk!
Countrybelle Bitcoin – sárga kan kölyök
Countrybelle Ethereum – sárga szuka kölyök
Countrybelle Celestia – sárga szuka
Countrybelle Krypto alom – prémium törzskönyves kölykök
Anya: Countrybelle You Take My Breath Away – „Mangó„
Apa: Labramarine Obelix