ápr 18 2024

Nagyon vártuk a tavaszt és az idei sárga labrador kiskutyákat. Arra viszont nem számítottunk, hogy milyen furcsán alakul majd az ivararány. Márciusban két alom is született és a két alomban összesen csak 3 kan kiskutyát ürvözölhettünk, így egyértelműen a tavasz elején a lányok dominálnak. A csajos túlkínálat eredményeként 3 pihe-puha sárga szépség még Gazdira vár. […]

márc 28 2024

Ahogy az kennelünk életében lenni szokott, tavasszal rengeteg a dolog, hiszen ez számunkra fedeztetési időszak is és a kiskutyák születésének időszaka is. Nincs ez másként az idén sem, hiszen mára már két alom kiskutyái is megszülettek. Először Daisy és Theodor kiskutyáit ölelhettük magunkhoz március elején, majd Gina és Theodor kiskutyái is megérkeztek március 18-án. A […]

márc 28 2024

Kiskutyát örökbefogadni fantasztikus élmény, kaland és vidámság az egész család számára, de mivel a kiskutya tisztalappal érkezik a családba és az lesz belőle ahogy neveljük, a feladatok sokasága rengeteg kihívással járhat, ami nagyon sok türelmet követel. Éppen ezért a kiskutyás élet – akármilyen furcsán is hangzik – nem való mindenkinek! A labradorok esetében talán a […]

febr 19 2024

Zack az a labrador, aki megtestesíti a 13 éves tenyésztői munkánk során kialakított családok és vonalak együttesét. Hordozza Winston és Jumbo jó tulajdonságait, és benne van Zara öröksége is.  Nem hiába kapta a „Countrybelle Fantastic Harmony Magic” hivatalos nevet. És ugyanennek köszönheti gyönyörű küllemét is, amit jó pár kiállításon sikeresen be is mutattunk. Így itélték neki […]

febr 19 2024

Az elmúlt időszakban rengeteg megkeresést kaptunk a 2024-es terveinkkel kapcsolatban, így épp itt az ideje, hogy végre eláruljuk! 2023-ban 13 alom született nálunk és büszkén írjuk le, hogy 80%-kuk prémium törzskönyves. 2024-re is remek terveink vannak, azonban az idén csak 8 alom lesz nálunk. Akik rendszeresen követik blogbejegyzéseinket vagy Facebook oldalunkat, azok megszokhatták, hogy tasszal, […]

jan 16 2024

Tavaly év végén végül sikerült egy ráadás sárga almot lehoznunk, aminek a gazdijelöltek különösen örültek, mert voltak köztük, akik már rég óta várt kiskutyájuk születésére. Az alomban az ivaraányok igen furcsán alakultak, mivel csak egy szuka kiskutya született és  hat sárga kan kölyök. A kislány, Paris, velünk marad, hogy a jövő generációját erősítse, valamint, hogy […]

jan 16 2024

Tagadhatatlanul eseménydús éven vagyunk túl, és reméljük Önök is ugyanakkora örömmel tekintenek vissza rá, mint mi! Soha nem gondoltuk volnak, de 2023 februárban elindítottuk  Tiktok oldalunkat És bár nem rajongunk a Facebookért, márciusban, mivel igény mutatkozott rá, Facebook oldalunk is elindult, és a Pinterestre is kitűztük magunkat. Örömmel konstatáltuk, hogy e rövid idő leforgása alatt […]

dec 4 2023

A csoki labradorok önmagukban különlegesek, mert bár a színük mára teljesen elfogadott, mégis sokkal kevesebb példány van belőlük, mint sárgából vagy feketéből. Úgy tapasztaltuk, hogy amikor az ember csoki labit lát, akkor csak jóérzéssel nézi és nézi, mert eyszerűen gyönyörködteti a szemét. Nincs ez másként a november közepén született, különleges mexiói apaság (Canek) csoki Countrybelle […]